► Alapvetően nem szeretem módosítani a modellautókat, szeretem
megőrizni eredeti formájukat, de természetesen a hiányzó alkatrészeket igyekszek pótolni és a nagyon sérült modelleket sem hagyom érintetlenül. Erre már az oldalunkon is láthattatok példát, mint a Pop Race Singer Mulholland Drive esetében.
(Pop Race - Singer Mulholland Drive by Premium Model Garage)
► Hogy ne tegyek “tönkre” semmit, ezért vásároltam egy új darabot egy már meglévő modellemből. Az egyik börzén látott
felni felhozatal alapján döntöttem a
Porsche GT3 Touring - központi anyás
Brixton CM5-RS felni párosa mellett. Igazán jól fognak együtt mutatni.
► Számos gyártó kínál feljavítókat,
kerék készleteket, az áruk és kidolgozottságuk nagyon változó.
A Geronimoworks a drágábbak közé tartozik, de mind a nyomtatás, mind a festés csúcsminőség.
► A gyanta elemek ezekben az apró műanyagdobozokban érkeznek.
A felnik igényesen és biztonságosan vannak csomagolva. Utóbbira szükség is van, hiszen
rendkívül törékeny alkatrészekről van szó. Ez saját tapasztalat is, ugyanis az egyik kereket sikerült elejtenem, és bizony nem kevés munka volt javítani.
► Fontos megjegyezni, hogy alapvetően ezek a felnik
Hot Wheels-ekhez készülnek. A
Mini GT-re szánt kerekek
egyedi rendelés alapján lettek legyártva, a mérete az autóhoz lett igazítva. Én
festett verzióban rendeltem, de lehetett volna natúr színben is kérni. Ez a szett még nem kapott gyártói kódnevet, de a leendő Mini GT széria egyik első tagja.
► A készlet elvileg
“plug&play” hogy úgy mondjam. A
Mini GT autóinak alja csavarokkal vannak rögzítve, így nem kell semmit szétfúrni. A gyári kerekek pikk-pakk kivehetőek és már mehetnek is be az újak.
A készlet tartalmazza az acél tengelyeket. Ezeket némi pillanatragasztóval tudjuk a kívánt tengelytávolságra beállítani.
► Ami talán kicsit trükkösebb, az a
féktárcsák pozícionálása. Ezzel elég sokat szöszmötöltem, mire megtaláltam a jó pozíciót. Ehhez van egy
segédeszköz is, bár ennek helyes használatára nem igazán sikerült rájönnöm.
(Videós útmutató a segédeszköz helyes használatához.)
► Az új kerekek és a féktárcsák a helyükön, már csak össze kell csavarozni, és ahogy a szétszerelés, az összerakás is
problémamentes.
► Kész! Nem volt nagy ördöngösség, bár a fékek beállításához kellett némi türelem. Érdekes, hogy csak
a kerekek cseréje milyen sokat tud javítani a modell kinézetén. Persze sokkal törékenyebb lett így az autó, még az eddiginél is sokkal jobban kell rá vigyázni.
► A modell értékén ugyan nem, de a kinézetén rengeteget emel egy ilyen feljavítás. Ez az első ilyen a gyűjteményemben, de ha lesz rá módom több is készül majd. A
felni választékot megtaláljátok a
Geronimoworks Facebook oldalán.
(Már a webshopon is elérhetőek a Geronimoworks kerékszettek - a szerk.)Ez nem egy támogatott tartalom vagy reklám. Szívesen támogatjuk a környezetünkben élők remek munkáját már csak annyival is, hogy írunk róluk egy pár sort.
Fényképezte és írta: a
Premium Model Garage | Szerkesztette:
28th.hu